Türelem

Mindenből kettőt tartsunk kéznél, ami az élethez kell. Ekkor az életünk is kétszer annyit fog érni.
Két mosolyunk, két kedves szavunk legyen egy helyett. Megkettőzött szeretet, türelem, jóindulat - az élet mindennapos kellékei.
A jóból, a kellemesből tartalékunk legyen, hisz kétszeresen kell azt osztogatnunk. A természet bölcsen gondoskodott az egyről: társat rendelt mellé, hogy törékenységétől megóvja. A férfihez a nőt a nőhöz a férfit. Az emberhez embert. A szeretethez szeretetet.
Mindenből kettőnk legyen. Így ha apadna a szeretet, fogyna a türelem, csappanna a jóindulat, ott a tartalék a kezünk ügyében. Tudjuk, hogy hol keressük őket, és boldogságunk is megduplázódik.”
-Tatiosz-


Más hibáinak elviselésében türelemre törekedjél, mert benned is elég sok van, amit másnak kell eltűrnie.”
-Kempis Tamás-

“A türelem keserű, de gyümölcse édes.”
 -Jean Jacques Rousseau-

“Legalább tűrd békével, ha örömmel nem győzöd.” (Kempis Tamás)
Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.”
-Márai Sándor-

“A zseni nem más, mint nagyobb képesség a türelemre.”
–Buffon-

“Mindenki képes a terhét cipelni, akármilyen nehéz is, estig. Mindenki el tudja végezni a munkáját, akármilyen nehéz is, egy nap. Mindenki képes kedvesen, türelmesen, szeretően, tisztán élni, míg a nap le nem megy. És az élet csak ennyiből áll.”
-Robert Louis Stevenson-

“Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel.”
-Márai Sándor-

“Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.”
-Márai Sándor-

“Más hibáinak elviselésében türelemre törekedjél, mert benned is elég sok van, amit másnak kell eltűrnie.”
-Kempis Tamás-

” A vadász legbiztosabb fegyvere a türelem.”
-
Lee Wallek-

” A különbség a sikertelen és a sikeres ember között nem feltétlenül a tehetség, hanem a kitartás.”
-Adam Jackson-

” Légy türelmes, minden nehéz, mielőtt könnyűvé válik.”
-Ismeretlen-

„Ha van valakiben eredetiség, mindenekelőtt azt kell kibontania, ha nincs, akkor valamiképpen meg kell szereznie. A tehetség: sok-sok türelem.”
-
Guy de Maupassant

” Ha más kulcs nem jó hozzá, majd a türelem kinyitja.
-Ismeretlen-

” Egy pillanatnyi türelem nagy bajtól óvhat meg, egy pillanatnyi türelmetlenség tönkreteheti egész életedet.”
-Ismeretlen-

“Az igazi áldás gyakran fájdalom, veszteség és csalódás képében jelenik meg; de ha győzzük kivárni, hamar megmutatkozik tényleges alakjában is.”
-Joseph Addison-

“A türelem keserű, de gyümölcse édes.”
 -Jean Jacques Rousseau-

“Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.”
-Márai Sándor-

„Nagyon nehéz elindulni az embernek a maga módján, hogyha mások várnak rá, hogy nahát, mi lesz?”
-
Feldmár András-

„A bosszú csak egy napra hozza el az örömet, a türelem mindörökre elhozza a dicsőséget.”
-
Tiruvalluvar-

„Valaki napról napra türelmetlenül figyeli a körtefáját, érik-e már a gyümölcse. Ha megpróbálná erőszakolni e folyamatot, tönkretenné a gyümölcsöt, épp úgy, mint a fát. De ha türelemmel vár, ölébe hull az érett gyümölcs.”
-Abraham Lincoln-

„Ne feledjük: a türelem a bölcsesség tartópillére!”
-
Frédéric Mistral-

„A türelem rózsát terem.”
-népi közmondás-

 

 

menü
oldal
idézetek
főoldal

be/ki

cserék.

{Dorcsy} {Bad Girl} {Hannah} {Ewe} {Candy} {Dorina} {hakura} {Ryna} {brigh} {sonic} {Regi}  {Kayla} {Ildy} {Nоявее} {Línszyy} {Chriis} {manó} {Sunny}
Van még hely.


chat
ne írj más nevében, és ne hírdess.




 

 


 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                             

 


Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM