Ayrton Senna

  „A versenyzés a véremben van, a lényem, az életem része, és minden másnál fontosabb számomra.”

"Nincsenek példaképeim. A munkát, az elkötelezettséget és a versengést csodálom."

"A tehetős emberek nem élhetnek elszigetelve, miközben körülöttük óriási a szegénység. Mindannyian egy levegőt szívunk. Mindenkinek esélyt kell adnunk, legalább egy alapvető esélyt."

 "Brazíliának volt egy Emerson Fittipaldija, egy Carlos Pace-ja, és most én. Utánam majd jön egy másik. Ez az élet rendje."


"Az a nap biztosan el fog jönni. Holnap, vagy 50 év múlva, de eljön." (a halálról beszélt így)

„A győzelem a legfontosabb. Minden más ennek következménye.”

„A félelem életünk része. Sokan nem tudnak megbirkózni vele, mások - beleértve engem is - megtanultak együttélni és szembenézni vele. Nem negatívumként tekintenek rá, hanem, mint egy védekező mechanizmusra. „

„Érzelem, öröm és kihívás.” (Ayrton Senna válasza, arra a kérdésre, hogy mit jelent 300 km/órával száguldani)

„Nem fogok versenyezni akkor, amikor már túl vagyok a csúcson, amikor már csak a mezőny közepében versenyezhetek. Ezt nem engedem meg magamnak.”

„Ha tudod, hogy Isten melletted van, minden világossá válik. „

 „Sosem ismerik a győztes pilóta igazi örömét. A sisak olyan érzéseket takar el, amiket nem lehet megérteni.”

 „Ha olyan balesetet szenvedek, amely az életembe kerülhet, azt remélem, hogy gyorsan és azonnal történik majd. Nem akarok tolószékbe kerülni. Ha élek, teljes életet akarok élni, teljesen átélve mindent, mert intenzív ember vagyok.”


„Csak azoktól tanulhatok, akik tudnak, és csak tőlük tanulva kerekedhetek föléjük.”

 

„Ha második vagy, te vagy az első, aki veszít.”

„Egy különös dolog, amit a Forma-1 nyújt neked, hogy tudod, mindig veszélynek vagy kitéve. A sebesülés veszélye, a halál veszélye. Ez az életed részét képezi, és neked mindkét arcodat, a szakértőt is és a rideg magatartást is el kell dobnod magadtól. És én túlságosan szeretem ahhoz, hogy eldobjam magamtól.”

” Tudom, hogy lehetetlen mindig győzni. Én csak remélem, hogy a vereség nem jön el ezen a hétvégén.”

 

” Egy adott napon, adott körülmények között azt gondolod, korlátaid vannak. Majd eléred a határt, és azt mondod: "oké, ez a határ". Majd hirtelen egy kicsit tovább lépsz. A gondolataid hatalmával, az eltökéltségeddel, az ösztönöddel és a tapasztalatoddal nagyon magasan tudsz repülni.”

„Egyfolytában megyek tovább és tovább, hogy megtanuljam a saját testi és a szellemi korlátaimat. Ez nekem az élet útja.”

„A rajt egy valószínűtlen, egy semmihez sem fogható pillanat. Csak egyetlen dologra koncentrálsz, és amikor elindulsz átlépsz egy másik világba, mintha megérintenéd Isten arcát.”

”Ha olyan balesetet szenvedek, amely az életembe
kerülhet, azt remélem, hogy gyorsan és azonnal történik majd. Nem akarok tolószékbe kerülni. Ha élek, teljes életet akarok élni, teljesen átélve mindent, mert intenzív ember vagyok.”

”Ha a technikád nem a legjobb, fontos tudatosítani, hogy mindig lesz egy jobb versenyed. Ez a motivációm egy része.”

” Sosem ismerik a győztes pilóta igazi örömét. A sisak olyan érzéseket takar el, amiket nem lehet megérteni.”

 

„ A balesetek éve lesz. Nagyon sok baleset fog történni, és megkockáztatom: boldogok lehetünk, ha valami komolyabb baj nem történik.” (Ayrton Senna az 1994-es idény előtt

„A versenyzés a véremben van, a lényem, az életem része, és minden másnál fontosabb számomra.”

” Egy különös dolog, amit a Forma-1 nyújt neked, hogy tudod, mindig veszélynek vagy kitéve. A sebesülés veszélye, a halál veszélye. Ez az életed részét képezi, és neked mindkét arcodat, a szakértőt is és a rideg magatartást is el kell dobnod magadtól. És én túlságosan szeretem ahhoz, hogy eldobjam magamtól.”

„Tudom, hogy lehetetlen mindig győzni. Én csak remélem, hogy a vereség nem jön el ezen a hétvégén.”

” Ha valakinek nincsenek álmai, nincs többé értelme annak, hogy éljen. Álmodnunk szükséges, még akkor is, ha álmainkban megsejtjük a valóságot.”

 

menü
oldal
idézetek
főoldal

be/ki

cserék.

{Dorcsy} {Bad Girl} {Hannah} {Ewe} {Candy} {Dorina} {hakura} {Ryna} {brigh} {sonic} {Regi}  {Kayla} {Ildy} {Nоявее} {Línszyy} {Chriis} {manó} {Sunny}
Van még hely.


chat
ne írj más nevében, és ne hírdess.




 

 


 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                             

 


Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!